Egy szóra

2012. október 12-én az atlatszo.hu-n keresztül közérdekű adatkéréssel fordultunk a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz (NGM), amelyben kikértük a tárcánál foglalkoztatott közszolgálati tisztviselők összes, a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény alapján közadatnak minősülő illetményadatát. Miután egy bérezési „köztisztasági programot” indított augusztus végén a Miniszterelnökség, ám még Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár felszólításának dacára sem került egyetlen egy illetményekre vonatkozó adatsor nyilvánosságra, ezért úgy gondoltuk, hogy lökünk egy kicsit a dolgon. A Miniszterelnökség által is behivatkozott jogszabályi helyek alapján megindítottuk a közadat-igénylést, először egy „pilot-program” keretében az NGM-nél, majd minden tárcánál. Az NGM az általunk igényelt adatokat (amelyek valóban nagy mennyiségűek voltak), késedelmesen, 2012. november 15-én küldte meg részünkre.

A táblázatból kiderül, hogy Matolcsy György, miniszter (ahogyan az már többször nyilvánosságra hozott adatokból is kiderült), mindössze bruttó 1.101.900 forintot keres. Azért írjuk, hogy mindössze, mert közigazgatási államtitkára, Nagy Róza még ennél is többet, egészen pontosan bruttó 1.296.300 forintot. Hogy jön össze ez a pénz és miért nem tudtunk róla eddig?

Nagy Rózának, a Nemzetgazdasági Minisztérium Moszkvai Közlekedési és Útépítési Egyetemén végzett közigazgatási államtitkárának bruttó illetményét eleddig homály fedte. Nem véletlenül, hiszen eddig senki sem kérte nyilvános közadat-kérés keretében, mint közérdekből nyilvános adatot a Nemzetgazdasági Minisztériumtól. Az NGM-nek (és így mindegyik minisztériumnak) csak a politikai vezetők javadalmazását kell nyilvánosságra hoznia,[1] a szakmai vezetőnek minősülő[2] közigazgatási államtitkárét nem. Így a kormany.hu-n sem érhető el Nagy Rózáról (az életrajzán kívül) semmilyen egyéb, a tényleges javadalmazására utaló információ.

Egy minisztériumi főbürokratára teljességgel más szabályok vonatkoznak, mint egy politikai vezetőre és ez annak ellenére így van, hogy ugyanúgy a köztársasági elnök nevezi ki őket, mint a „rendes”, politikai államtitkárokat. A szakmai vezetőnek minősülő közigazgatási államtitkár bérezése azonban kedvezőbb, mint az államtitkároké. A közigazgatási államtitkár alapilletménye a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény szerint az illetményalap (ez már évek óta 38.650 forint) tizenkétszerese, ami jelenleg bruttó 463.800 forint (csak az összehasonlítás kedvéért: egy mezei kormánytisztviselő mindenféle stallum nélkül, 37 évnyi munka után kap csak 6-os szorzót a bértáblán, míg a helyettes államtitkár kilencszerest). Ehhez jön az illetménykiegészítés, amely a fentiek szerint megállapított alapilletmény 50%-a (231.900 Ft), mindezt pedig a vonatkozó jogszabály még megfejeli az alapilletmény 65%-át jelentő vezetői illetménypótlékkal (301.470 Ft) is. Ez összesen 997.170 forint bruttóban.

Ezen kívül a törvény lehetőséget ad[3] a miniszternek arra, hogy legfeljebb 30%-ban megemelje sanyargatott sorsú közigazgatási államtitkárának a bérét. Valószínűleg így tett Matolcsy miniszter Nagy Róza államtitkárral is, hiszen így éppen 1.296.321 forint jön ki (mivel a kifizetendő bért százados pontossággal kell megadni, ezért a bruttó 21 forint továbbra is a Magyar Államkincstárban marad). Közadat-igénylésünkben arra kértük az NGM-et, hogy vizsgálja meg a lehetőségét annak, hogy a béreltérítésekre vonatkozó információk is megjeleníthetőek-e a törvény szerint közérdekű adatnak minősülő, más adatok mellett, de erre a kérésünkre az NGM nem reagált. Ezért sok esetben nem tudhatjuk azt sem, hogy az egyes kormánytisztviselőknél megállapított illetmények már eltérítések eredményei-e vagy sem.

Valószínűleg más „közigazgatási topmenedzser” sem keres sokkal kevesebbet, hiszen ennyit enged meg a törvény. Ezzel a bruttó havi bérrel Nagy Róza előkelő helyet foglal el a központi közigazgatás bérlistáján, hiszen közvetlenül Orbán Viktor után 1.507.400 forintos havi bruttója után az ő következik. Meg talán még sokan mások (Megjegyzés: további adatkéréseink nyomán a kép várhatóan még tisztulni fog, szinte biztos, hogy nem Nagy Róza az egyetlen a sorban).

Nem kívánjuk azt a szakmai munkát, ami a Nemzetgazdasági Minisztériumban folyik, minősíteni. Lehet, hogy Nagy Rózának nincs is hozzá köze, mert mint közigazgatási államtitkár, csak azért felel, hogy a kormány elé kerülő előterjesztések megfelelően legyenek előkészítve és mindig legyen papír a fénymásolóban. Nem tudjuk. Mindenesetre - igen, mondjuk ki - irigyek vagyunk, hogy egy rosszul működő minisztériumot több mint két éven keresztül ilyen szép summáért el lehet igazgatni.

Úgy tűnik, hogy a Magyar Szocialista Pártnak manapság egyetlen vezető politikusa van, aki legalább megkísérel rájátszani a párt nevében megbúvó, letűnt ideológiára. Legalábbis a web 2.0-es kommunikációban mindenképp. Szanyi Tibor, a kapitány ismét nyeregben van, és vasöklével oda üt, ahova köll.

Bizonyára nem Bajnai Gordonra, Oszkó Péterre vagy Felcsuti Péterre utalt szavaival. Nem is az IMF kormánypropagandába kúszó diktátumaira. Nem, a sötétben bujkáló neokon/neolib burzsuj-bérencekre, ami azért mégiscsak nagyobb halmaz, mint az előbbiekben felsorolt uraké.

A kérdés csak az, hogy mikor lájkolja Szanyi bejegyzését Tamás Gáspár Miklós és bontanak közösen zászlót egy pincesörözőben a jó öreg ideológia mellett, amit már megszoktak az emberek.

Talán kevesen számítottak arra, hogy Bajnai Gordon a Milla tüntetésén nem a korábban megismert technokrata stílusban, hanem egy leendő vezér tónusában szólal meg. Egyszerű, letisztult mondatokban beszélt, hogy mindenki megértse: az ellenzéki összefogás az egyetlen lehetőség a kormány leváltására. Ám miközben beszédét az európai értékekre, a „haza és haladás” kettős fogalmára igyekezett építeni, azért néhány helyen igazi bizánci kiszólásokra is sikerült magát elkapatnia.

Bajnai megfogalmazása szerint ma Magyarországon „a fortélyos félelem közigazgat”. Ebbe a körbe valónak tartja az adóhatóságot, a még be sem vezetett regisztrációt, a Kubatov-listát és a többit. Bajnai Gordon szerint a kétharmados hatalom a „megfélemlítésre épít”. Legyen, miért is vonnánk ezt kétségbe, biztosan sokan vannak, akiket ténylegese vegzálnak. Az áthallás október 23.-án azonban éles: az Orbán-kormány egy metaforikus szinten egy vonalba kerül Rákosiék hatalmával. Ezt a mélyben lappangó azonosítást erősíti meg az is, hogy Bajnai „országrontó rezsimnek” nevezte többször is a kormányt. Eközben a Kossuth téren Orbán Viktor a kormánypárti (vagy ha úgy tetszik, a „központi”) ünnepségen azt mondja, hogy a „forradalom és szabadságharc leverőinek törekvései nem tűntek el” a kortárs politikából és a 2006-os lovas rohamra utal. Világos: az MSZP-kormányok és a november 4.-én bevonuló szovjetek közé – egy metaforikus, ki nem mondott szinten – egyenlőségjelet tesz Orbán.

Nem tudom, hogy hogyan lehetne Bajnainak igazat adni, aki szerint igazságtalan az, aki egyenlőségjelet tesz a mostani és a 2010 előtti 8 év kormányai közé. Nem sok különbség van. Ha a retorika ugyanaz, miért lenne más a beltartalom?

Egy másik érdekes párhuzam: miközben Bajnai egy „új, erős középről” beszél, dörgedelmes mondatokat szór a tömegre és azt mondja a tétlenségről, a reményvesztettségről, hogy „arra nincs bocsánat”. Aki nem vesz részt az országrontó rezsim lebontásában, az Együtt – 2014 harcában, aki „lelkesedni rest” (ez nem Bajnai, ez Radnóti), az tulajdonképpen segíti a rezsimet, az nem velünk, hanem ellenünk van. Vajon miért kell megint a politikát élet-halál harccá súlyosbítani, miért kell megint visszanyúlni a 2002-es, TF-es Orbán-beszédhez? Kár ilyen kérdést feltenni, amikor ugyanezen a rendezvényen fasisztoidnak nevezik a regnáló kormányt, csak úgy megszokásból, a regnáló miniszterelnök pedig, két-három villamosmegállónyival odébb buszoztatott közönség előtt puszilgat a pódiumon egy 100 éves, hős öregasszonyt, akinek valószínűleg sejtelme sincs róla, hogy éppen a politika játékszere.

Ha ebből a választékból kell 2014-ben választani…

Aligha lehet a gazdasági racionalitás mentén magyarázni azt, hogy a kormány miért ragaszkodik a félszuperbruttó kivezetéséhez akkor, amikor minden területen megszorítást próbál eszközölni (ezek hatékonysága más lapra tartozik). A kormány által a Parlamentnek benyújtott 2013-as adójogszabályok már a havi 202 ezer forintnál többet keresőkre is a 16%-os kulcsot alkalmazza a korábbi 20,32%-os helyett, így csökkenni fog az e fölött keresők jövedelmének adóterhelése. Csökkenni fog, miközben olyan új terheket vezetnek be (például a tranzakciós illeték), amelyek hasonlóan absztrakt módon terhelik meg a béreinket, mint ahogyan Rogán Antal szerint a félszuperbruttó tette, hiszen a bankhoz való átutalás és a készpénzfelvétel alkalmával is levonásra kerülne az az X ezrelék, amit a bankok átterhelnek majd az ügyfeleikre.

A szakértők szerint összesen 105 milliárd forint adóbevételről mond le ezzel az intézkedéssel a kormány. Ezzel szemben lehet úgy érvelni, hogy ettől az adócsökkentéstől majd meglódul a fogyasztás, de ez a feltevés már az „arányos adórendszer” 2011-es bevezetését követően megbukott. A meggyengült középosztály a hiteleit próbálja betömködni, vagy a párnacihába varrja az esetleges többletbevételeit, arra várva, hogy majd úgyis elromlik a mosógép (ami ritkábban következik be, mint azt Varga Mihály gondolná). A fogyasztás nem pörög fel havi nettó 4-5 ezer plusztól.

Az biztos, hogy a félszuperbruttó kivezetésével már sokkal inkább egykulcsos lesz a személyi jövedelemadó (a családtámogatási elemek miatt persze sosem lesz az), de az egyáltalán nem biztos, hogy az elvárt politikai haszon (vagyis a Fidesz olvasatában „középosztálynak” nevezett réteg szimpátiája) jelentkezni fog a kormánynál. A hétről-hétre bejelentett kiigazítások hatása sokkal jobban megfekszik az emberek gyomrát és nem az intézkedések tartalma miatt: ugyan, kit érdekel, hogy a NAV hogyan ellenőrzi majd a pénztárakat, meg az, hogy a milliós keresetűek számára eltöröltetik majd a társadalombiztosítási járulék plafonja? És az újabb két ezrelékes megszorítás? A pedagógusok életpálya-modelljének négy hónapos elhalasztása? Nem, ezek önmagukban aligha viselik meg az átlagmagyart. Inkább az, hogy a rendkívüli és válságkezelő és azonnali intézkedésekre minden héten sor kerül és sosem lehet tudni, hogy mikor jön az igazán nagy vágás. Mint ahogy azt sem tudni, hogy ez a félszuperbruttó megmarad-e, mint szépségtapasz, vagy ez is az őszi költségvetés-forgó martalékává válik.

A köztisztviselők bérhelyzete 2012-ben

Egy kis statisztika

A Központi Statisztikai Hivatal október 18.-i gyorstájékoztatójának adatai szerint ma Magyarországon a bruttó átlagbér 220 500 forint az idei év január és augusztus közötti adatai alapján. A versenyszférában 230 800 forintot, míg a közszférában átlagosan 212 200 forintot keresnek a munkavállalók. Utóbbi adathoz fontos hozzátenni, hogy ez nem tartalmazza a közfoglalkoztatottak béreit, ám a teljes képhez ők is hozzátartoznak, hiszen az ő béreik is a központi költségvetésből fizetődnek ki. A közfoglalkoztatottakkal együtt az átlagbér 198 400 forint.

Az adatokból az is kiderül, hogy a közszférában foglalkoztatott szellemi foglalkozásúak átlagos bére (a közfoglalkoztatottak nélkül) mindössze 231 064 forint. Ám ez a szám is csalóka: ha tudjuk, hogy a közszféra fogalma nem csupán a központi bürokrácia dolgozóit jelenti, hanem a tanárokat és az egészségügyi dolgozókat is, akkor hamar rájöhetünk arra, hogy ez az átlagösszeg csalóka. A közigazgatásban dolgozó, szellemi foglalkozásúak bruttó átlagbére 279 600 forint, míg a tanároké 212 100, az egészségügyi dolgozóké pedig 184 934 forint. Vagyis nagy a szórás a szektorban: a klasszikusan köztisztviselői munkát ellátó 176 ezer ember (minisztériumi és önkormányzati tisztviselők, hatóságok és háttérintézmények dolgozói stb.) átlagbére még annak ellenére is nagyjából ötvenezer forinttal magasabb, mint az átlag, hogy 2008 óta – elsősorban a gazdasági válság miatt – nem került sor a 38 650 illetményalap megemelésére sőt, 2010-ben a cafeteria-keret jelentős megvágására is sor került.

Mit kap egy „közszolgálati tisztviselő”?

A jelenlegi kormány kétszer is átnevezte a központi közigazgatásban dolgozó tisztviselőket: először a kormányváltást követően kormánytisztviselőnek, majd 2011-től közszolgálati tisztviselőnek. Az átnevezési láz mellett ugyan átalakultak a tisztviselők elbocsátására vonatkozó szabályok, de a korábbi időszakokhoz képest nem alakult át lényegesen a besorolási és bérezési rendszer.

De mégis, mennyit keres egy minisztériumi főbürokrata? Ha ezt a kérdést egy minisztériumnak tennénk fel, nem kapnánk egyértelmű választ, mert a kérdést nem fogalmaztuk meg kellően körültekintően. Nem létezik ugyanis tipikus eset, csak egyediek.

Vegyünk Troppauer Hümért! Hümér diplomás és 15 éves munkaviszonnyal rendelkezik. Ennek alapján a minisztériumi HR-es vezető-tanácsos/10.-be tudja besorolni, aminek eredményeként az illetményalap (38 650 Ft) 4,8-szerese Hümér alapilletménye (ez nem keverendő össze az illetményalappal – ugye milyen szép is ez?) bruttó 185 520 forint. Mivel minisztériumban dolgozik, jogosult az illetménykiegészítésre, ami az alapilletmény 50%-a, vagyis 92 760 forint. Angolból és németből is van egy-egy C-típusú középfokúja, ami egyenként 11 595 forintot ér. Mindezek alapján összesen bruttó 301 470 forintot keres havonta, vagyis a statisztikák szerint bérezése meghaladja az átlagot (ami amint jeleztük: 279 600 forint).

Hümér 2011 év végén jól teljesített (vagy csak kibukott előle a közvetlen főnöke), ezért 2011 végén főosztályvezetőnek nevezték ki a Vesszőügyi Főosztályra a Kodifikációért felelős Helyettes Államtitkárságra. Ezzel totálisan megváltozott alapilletményének számítási módja, mert mint főosztályvezető az illetményalap 8-szorosára jogosult, ami (38 6500*8=) 309 200 forint. Ehhez jön hozzá a főosztályvezetőnek járó illetménypótlék, ami az alapilletmény 30%-a, vagyis 92 760 forint. Plusz az illetménykiegészítés, amit majdnem elfelejtettünk, 154 600 forint. Nyelvvizsgájáért ugyanúgy jár az idegennyelv-tudási pótlék, ami összesen 23 190 forint. Vagyis Hümér főosztályvezetőként (úgy, hogy a bérével még nem is babráltunk), bruttó 579 750 forint.

Ha 2012 év elején netán felső utasításra megbabrálná a minisztériumi HR-es Hümér bérét, mert mondjuk kiemelkedő teljesítményét nem tudták az október 23.-án, vagy a július 1.-i köztisztviselők napján egyszeri jutalommal és plecsnivel díjazni, és alapilletményének legfeljebb 50%-ával eltérítené Hümér fizetését, akkor Hümér akár bruttó 734 350 forintot is kereshetne.

Ehhez jár még a cafeteria-juttatás (a munkakörtől függetlenül), ami 2012-ben a minisztériumokban jellemzően 200.000 forint évente (volt ez egykor 600.000 ezer is).

Turkálunk-e?

Nem turkálunk mások zsebében. Ha valakinek a zsebében turkálunk, akkor az csakis a miénk. A tisztviselő bérének kiszámítási módja publikus (a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény), az illetményalap mértékét a mindenkori költségvetés tartalmazza.

Fontos hozzátenni mindehhez: ha 2008-ban végeztük volna el a jelzett körülmények közötti számítást, akkor is ekkora összegeket kaptunk volna, hiszen az illetményalap nem növekedett. Egy közszolgálati tisztviselő bére, 15 évnyi munka után alig éri el egy versenypiaci cégnél a kezdő fizetést. De nem gondoljuk, hogy a két szféra között meglévő, eltérő követelmények ezt indokolttá tennék. Még ha a tisztviselő haza is ballag pénteken délután két órakor, attól még keveset keres ahhoz képest, hogy (újabban) feltétel nélkül kell szolgálnia feletteseit. Mondhatjuk, hogy ennél sokkal botrányosabb az, hogy ma mennyit keres egy tanár vagy egy orvos, és igazunk is lesz. A különbség csak az, hogy a közigazgatásból elszivárgó szaktudást ma senki sem akarja pótolni, miközben a hibás döntések és a silány jogalkotási munka mögött nem a politikusok, hanem a lojális politikai főtanácsadóik és tanácsadóik, valamint az innen-onnan összehalászott, máshol érvényesülni nem tudó, jellemzően jogász vagy közgazdász végzettségű bürokraták állnak.

A jól képzett, versenyképes tudással bíró szakértők pályáját nem lehet Troppauer Hüméréhez hasonlítani. Ők már rég nem dolgoznak a közigazgatásban, mert bármelyik piaci cégnél nagyobb anyagi és társadalmi megbecsültségben lehet részük. A magyar köztisztviselők nem mennek külföldre dolgozni, mint némelyik orvos, hanem egyszerűen odébbállnak a versenyszférába. Viszont megüresedő helyeikre tucatjával tolonganak frissdiplomás zöldfülűek, akiket csak a lojalitás szempontjai kötik, a szakmaiságé nem. Egy orvos csak akkor maradhat orvos, ha jól műt, amint elkezd hibát hibára halmozni, kiteszik a szűrét, nem számít, hogy milyen viszonyban van a kórházigazgatóval. A teljesítménye önmagáért beszél. Ha egy tanár rossz anyagot ad le egy féléven át, vagy „mérgezi gyermekeink lelkét”, ugyancsak kirúgják. De ha egy közszolga „hatékonytalan”, hibásan kodifikál, vagy képtelen megoldani szakmai problémák egész sorozatát, még vígan ellehet hivatali szobájában akkor, ha jóban van a vezetőjével.

Összegezve: ahhoz képest, hogy milyen teljesítményt várnánk el a minisztériumi tisztviselőktől, ez a bérezési rendszer gyenge. Ahhoz képest viszont, hogy ténylegesen milyen eredményt produkálnak (ami nem kis részben a politikai vezetés és a meglévő emberanyag függvénye), még magasak is ezek a bérek, főként a vezetőké. Mit lehet hát tenni?