Aligha lehet a gazdasági racionalitás mentén magyarázni azt, hogy a kormány miért ragaszkodik a félszuperbruttó kivezetéséhez akkor, amikor minden területen megszorítást próbál eszközölni (ezek hatékonysága más lapra tartozik). A kormány által a Parlamentnek benyújtott 2013-as adójogszabályok már a havi 202 ezer forintnál többet keresőkre is a 16%-os kulcsot alkalmazza a korábbi 20,32%-os helyett, így csökkenni fog az e fölött keresők jövedelmének adóterhelése. Csökkenni fog, miközben olyan új terheket vezetnek be (például a tranzakciós illeték), amelyek hasonlóan absztrakt módon terhelik meg a béreinket, mint ahogyan Rogán Antal szerint a félszuperbruttó tette, hiszen a bankhoz való átutalás és a készpénzfelvétel alkalmával is levonásra kerülne az az X ezrelék, amit a bankok átterhelnek majd az ügyfeleikre.

A szakértők szerint összesen 105 milliárd forint adóbevételről mond le ezzel az intézkedéssel a kormány. Ezzel szemben lehet úgy érvelni, hogy ettől az adócsökkentéstől majd meglódul a fogyasztás, de ez a feltevés már az „arányos adórendszer” 2011-es bevezetését követően megbukott. A meggyengült középosztály a hiteleit próbálja betömködni, vagy a párnacihába varrja az esetleges többletbevételeit, arra várva, hogy majd úgyis elromlik a mosógép (ami ritkábban következik be, mint azt Varga Mihály gondolná). A fogyasztás nem pörög fel havi nettó 4-5 ezer plusztól.

Az biztos, hogy a félszuperbruttó kivezetésével már sokkal inkább egykulcsos lesz a személyi jövedelemadó (a családtámogatási elemek miatt persze sosem lesz az), de az egyáltalán nem biztos, hogy az elvárt politikai haszon (vagyis a Fidesz olvasatában „középosztálynak” nevezett réteg szimpátiája) jelentkezni fog a kormánynál. A hétről-hétre bejelentett kiigazítások hatása sokkal jobban megfekszik az emberek gyomrát és nem az intézkedések tartalma miatt: ugyan, kit érdekel, hogy a NAV hogyan ellenőrzi majd a pénztárakat, meg az, hogy a milliós keresetűek számára eltöröltetik majd a társadalombiztosítási járulék plafonja? És az újabb két ezrelékes megszorítás? A pedagógusok életpálya-modelljének négy hónapos elhalasztása? Nem, ezek önmagukban aligha viselik meg az átlagmagyart. Inkább az, hogy a rendkívüli és válságkezelő és azonnali intézkedésekre minden héten sor kerül és sosem lehet tudni, hogy mikor jön az igazán nagy vágás. Mint ahogy azt sem tudni, hogy ez a félszuperbruttó megmarad-e, mint szépségtapasz, vagy ez is az őszi költségvetés-forgó martalékává válik.